Kategória -Politológia

Pályázat politológus hallgatóknak

A Bihari Mihály Alapítvány legfontosabb célja, hogy ösztöndíj nyújtásával támogassa a tehetséges és rászoruló hallgatók tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Intézetében.

Az ösztöndíjra az első felsőoktatási képzés keretében felvett, magyar állampolgárságú, 2014 szeptemberében vagy korábban beiratkozott politológus hallgatók pályázhatnak.

Pályázati határidő : elektronikus úton a toth.ildiko@ajk.elte.hu címre 2015. augusztus 23., 23:59:59 óráig beérkezett e-mail útján.

Pályázati feltételek a dokumentumban!

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A 2014 BMA

 

Jordán Gyula emlékverseny – 2015

A Taiwan Alumni Association és a Taipei Representative Office azzal a céllal szervezi meg az esszéíró versenyt, hogy tisztelegjen Dr. Prof. Jordán Gyula kimagasló munkássága előtt. A Távol-Keleti Térséggel kapcsolatos művei és elkötelezett oktatói tevékenysége nagyban hozzájárult, hogy a magyar közönség jobban megismerhesse Kína és Tajvan történelmét. Továbbá a verseny célja a diákok ösztönzése a demokratizáció, gazdasági fejlődés és a kultúra változása témakörökben való kutatásra a Távol-Keleti régióban.

Jordán Gyula emlékverseny, versenykiírás

Jordán Gyula Emlékverseny jelentkezési lap

Torockói Szabadegyetem és Diáktábor – 2015

A tábor szervezését 2002-ben kezdeményezte a POLITEIA – Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület, a Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága (KoMPoT) 2005 óta lépett elő társszervezővé. Tanárok és diákok közösen szervezik meg tehát a festői környezetben található Torockói Szabadegyetem és Diáktábort, amely elsősorban a politikatudománnyal foglalkozó egyetemistákat szólítja meg.

Idén július 2-5. között kerül megrendezésre a Diáktábor, és immáron negyedik alkalommal az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karáról vendégül látnak tizenöt politológus hallgatót is. (A Babes-Bolyai Tudományegyetemről és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről összesen szintén 15 politológus hallgató vesz részt a táborban.) A tábor idei témája: 25 évvel a rendszerváltás után – romániai és magyarországi tanulságok.

A hallgatók részt vesznek a programon, meghallgatják magyarországi és erdélyi politológusok, társadalomtudósok, politikusok és más közéleti személyiségek előadásait. Mesterszakos valamint TDK-versenyen szerepelt hallgatóknak arra is lehetőségük nyílik, hogy bemutassák szakdolgozatukat, illetve tudományos diákköri dolgozatukat.

Felhívás

Jelentkezési lap

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ – Évfolyamdolgozat – Politológia

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatának Politológus ügyekért felelős alelnöke, és a Politológia Bizottság fontosnak tartotta egy az évfolyamdolgozat megírását elősegítő kisokos megalkotását.

Bármilyen észrevételetek van a dokumentummal kapcsolatban, keressetek minket bátran!

Letöltés:
Tanulmányi Tájékoztató – Évfolyamdolgozat – Politológia

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ – Hogyan írjunk szakdolgozatot?

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatának Politológus ügyekért felelős alelnöke, és a Politológia Bizottság fontosnak tartotta egy a szakdolgozat megírását elősegítő kisokos megalkotását.

Az alábbi kisokos elsősorban az alapszakos hallgatóknak készült, de az információk a mesterszakos hallgatók számára is irányadóak.

Bármilyen észrevételetek van a dokumentummal kapcsolatban, keressetek minket bátran!

Letöltés:
Tanulmányi Tájékoztató – Szakdolgozat – Politológia

Politológia Bizottság

Heller Z. Péter Heller Zoltán Péter vagyok Politológia2. évf. A Politológus bizottságba azért lettem tag, mert szeretnék a hallgatók szakmai felkészültségéhez hozzájárulni előadások, konferenciák szervezésével, illetve a tanulmányaik során felmerülő kérdések, akadályok megválaszolásában és megoldásában segíteni.


Renáta Krisztel
 Én azért lettem bizottsági tag, mert úgy gondolom, hogy pusztán a HÖK kritizálásával nem fog előrébb jutni az egyetem, főleg nem a hallgatóság. Ezért fontosnak tartom, hogy egy felfrissült személyi állománnyal és új tervekkel, célokkal előálló HÖK képviselje az egyetem polgárait. Valamint sok megoldandó probléma van a politológus képzésben, ebben szeretnék ötleteimmel segítséget nyújtani, ezáltal jobbá tenni az egész képzést.

 

Bakay Barbara Én azért jelentkeztem, mert fontosnak tartom, hogy a szóban kritizálás helyett az ember tevékenyen tegyen annak orvoslására, amit kifogásolhatónak talál. Én is szeretnék tenni azért, ami szerintem talán az egyik legfontosabb hiányossága a képzésnek, hogy az elméleti tudás megszerzésén kívül minél több gyakorlati és a szakmai képzést gazdagító élményben és programban vehessenek részt a hallgatók.

 

Diána Kiss Én azért jelentkeztem a Politológus Bizottságba, mert szeretnék hozzájárulni a hallgatói élet megkönnyítéséhez. Fontosnak tartom a politológus kultúra erősítését. Bízom abban, hogy a Bizottsági munkámmal segíthetem a hallgatói életet. Szakmai programok szervezésével valamint a tanulmányi ügyekkel kapcsolatos kérdések megválaszolásával fellehetne lendíteni a politológus szakot. Mindezek mellett szeretném segíteni a képviselőket szorgalmammal és lelkesedésemmel.

 

Melinda Blága Úgy gondolom, hogy a Politológus Bizottság tagjaként segíthetem és képviselhetem a politológus hallgatókat. Munkámmal elsősorban a hallgatók egyetemi életét, beilleszkedését szeretném megkönnyíteni. Elsősként számomra is hatalmas segítség volt a Bizottság által szervezett tanulmányi tájékoztató, melyen minden felmerülő kérdésünkre választ kaptunk. A Bizottság által szervezett szakmai programokkal pedig gyakorlatiasabbá, interaktívabbá válhatna az egyetemi képzés. Fontos feladatnak tartom az első évfolyamos hallgatók integrálását, melyet ezentúl gólyatábor nélkül kell majd megoldani.

 

Eszter Popovics Popovics Eszter vagyok, első éves mesterképzéses hallgató. Már tavaly is részt vettem a Politológus Bizottságban, és segítettem a politológus ügyekért felelős alelnök munkáját. Elsődleges célom a hallgatók tudásának a bővítése, akár szakmai programok szervezésével, akár tanulmányi tájékoztatók létrehozása által.
Úgy látom, hogy a bizottság egy lehetőség arra, hogy a hallgatók és a Hallgató Önkormányzat között egy nyíltabb párbeszéd alakuljon ki.

 

Dén Dániel 2010 óta sok tapasztalatot szereztem az egyetemi életben, és a tanulmányokat illetően is. Ezekkel szeretném segíteni a bizottság és az alelnök munkáját, kiemelten a politikatudomány mesterképzéses hallgatókat, valamint a szakmai programok megvalósítását.