Jogász szak V. évfolyam

5FábiánFábián Olivér

Szövetség a Hallgatókért

Az elmúlt években több egyetemi szervezettel és tanszékkel is kapcsolatba kerültem, különösen a Polgári Jogi Tanszékkel, akiknek oktatóival a PJ TDK révén szoros és jó viszonyt ápolok. Az érdekképviselet eddig is a mindennapjaim részét képezte, tapasztalataimat felhasználva szeretném mindezt az ötödévesek érdekében egy magasabb szintre emelni, segítve őket, hogy a lehető legkönnyebben teljesíthessék ezt a nehéz időszakot.

 

 

5HegedűsHegedűs Arno

Új HÖK Mozgalom

Eddig igyekeztem távol tartani magam a HÖK-től, a gazdasági és a gólyatáboros botrányok után még inkább. Most úgy érzem, hogy eljött az idő a változásra, a hatékonyabb és demokratikusabb működésre. Szeretném, ha a HÖK közelebb kerülne a hallgatókhoz. Már az eddigi eredményeink is örömmel töltenek el, hiszen érezhetően nagyobb lett az érdeklődés a közélet iránt. Ez az első lépés, de még bőven van hova fejlődni. Én pedig ebben a fejlődésben szeretném segíteni a többieket.

 

5Heinrich

Heinrich Renáta

Szövetség a Hallgatókért

Heinrich Renáta vagyok, végzős jogászhallgató. A Karon töltött tíz félév alatt számos tanulmányi, szervezeti és egyéb változásnak lehettem részese, az elkövetkező időben azonban szeretném aktívan alakítani az eseményeket. Bármilyen kérdésetek vagy észrevételetek van, forduljatok hozzám bizalommal – ne feledjétek, számunkra minden egyes hallgatói vélemény ugyanolyan értékes!

 

 

5Kálócz

Kálócz Adrienn

Szövetség a Hallgatókért

Az elmúlt másfél évben nyugodtan fordulhattatok hozzám bármilyen kérdéssel vagy problémával, célom, hogy ez a jövőben is így folytatódjon. Legyen szó akár az abszolutóriummal vagy a záróvizsgákkal kapcsolatos, akár bármilyen más természetű, egyetemhez kapcsolódó kérdésről, a legfontosabb az, hogy mindenki azonnal megkapja azokat a pontos információkat, és ha szükség van rá, gyors segítséget, mellyel könnyedén tudja venni az előtte álló akadályokat. Kérlek, hogy tiszteljétek meg bizalmatokkal a Szövetség a Hallgatókért jelöltjeit!

 

5Nagy

Nagy Teodóra

Új HÖK Mozgalom

Ötödéves jelöltként két fő célom van: évfolyamunk érdekképviseletének ellátása és a tanrendi reform elindítása. Demonstrátorként és az Alapjogi TDK titkáraként számos egyetemi rendezvényen közreműködtem és tapasztalatot szereztem az oktatókkal való kommunikáció és érdekérvényesítés terén. Ezen képességeimet szeretném az hallgatótársaim javára felhasználni. Az oktatóknak partnerként kell tekinteniük ránk, így a jövőben közösen tudjuk elérni a minőségibb és hallgatóbarátabb tanulmányi rendszert.

 

5Szegi

Szegi Péter György

Új HÖK Mozgalom

Ötödéves hallgatóként felelősséget érzek az utánam jövő generációkért. Szeretnék tapasztalataimmal és ötleteimmel hozzájárulni a HÖK munkájához, elsősorban a tanterv megreformálásának elindításához. Egy átfogó reform évekig is elhúzódhat, de vannak rövid és hosszú távú céljaink, a folyamat elindítására pedig akaratunk, támogatásunk. A változtatások valószínűleg titeket már nem fognak érinteni, viszont arra kérlek titeket, hogy éljetek aktív választójogotokkal és támogassatok minket ebben a munkában.

 

5Tallár

Tallár Ákos

Szövetség a Hallgatókért

Sziasztok! Tallár Ákos vagyok, ötödik éve a Ti képviselőtök. Az egyetemi éveink legnehezebb időszaka előtt állunk, ahol kiemelten fontos, hogy mindenki gyors segítséget és pontos tájékoztatást kapjon valamennyi tanulmányi ügyben. Ahogyan eddig is, úgy ezután is számíthattok rám. Kérlek benneteket, támogassátok a Szövetség a Hallgatókért jelöltjeit a választásokon. Nekünk eddig is számított a szavad.

 

 

(4 képviselő választható)