Kategória -Ösztöndíjak és pályázatok- Jogász

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj

A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj elsődleges célja, hogy a kiemelkedő tanulmányi, illetve tudományos eredményt elért hallgatókat támogassa anyagi és erkölcsi téren egyaránt.
Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban (korábban Köztársasági Ösztöndíj) azon államilag támogatott/állami (rész)ösztöndíjas, illetve költségtérítéses/önköltséges teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben, illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgató pályázhat, aki jelenlegi vagy korábbi tanulmányai során legalább két félévre bejelentkezett és legalább 55 kreditet megszerzett.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban azok az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók részesülhetnek, akik az előző két szemeszterben együttesen legalább 4,51-es ösztöndíjindexet értek el, és pályázatukat oktató támogatja. A támogató oktató a Karral jogviszonyban vagy szakmai kapcsolatban álló oktató lehet.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj egy teljes tanév, azaz 10 hónap időtartamára lehet elnyerni, havi összege 40.000 Ft.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázat útján nyerhető el. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra szóló pályázatot a Tanulmányi Hivatalban kell benyújtani 2018. június 29. (péntek) 12 óráig.

A határidőben beérkezett pályázatokat a Tanulmányi Bizottság rangsorolja és annak eredményét július 9-én (hétfő) e-mail útján megküldi a pályázó hallgatók részére. A rangsorba való betekintést július 10-én és 11-én 9-12 óráig a Tanulmányi Hivatalban biztosítjuk.

Részletes pályázati kiírás

Adatlap

2018. tavaszi félév ösztöndíjak

Az alábbi linkeken megtalálhatjátok a második félév támogatásainak pályázati kiírásait. Újdonság, hogy a rendszeres szociális támogatás fül alatt megtaláljátok a külföldi igazolásmintákat is!

Sikeres pályázást kívánunk mindenkinek!

Rendkívüli szociális támogatás

Alaptámogatás

Közéleti ösztöndíj

Rendszeres szociális támogatás/Külföldi igazolásminták

Szociális támogatások és közéleti ösztöndíj-pályázati kiírás

Rendszeres szociális támogatás

A támogatás a hallgató szociális helyzete alapján, egy félévre biztosított, havonta folyósított juttatás, mely a hallgató által beadott pályázat útján igényelhető. A pályázatok értékelése pontrendszer alapján történik – vagyis támogatásban az részesülhet, akinek a beküldött pályázata alapján kapott pontjai meghaladják az adott félév jogosultsági minimumponthatárát. A szociális helyzet megítélésekor figyelembe vesszük a hallgató lakhatási körülményeit, az állandó lakcím távolságát, a hallgatóval egy háztartásban élők jövedelmét, egészségügyi állapotát stb. Ha a minimumpontszámot eléri, kiemelt összeget kaphat, aki fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult; halmozottan hátrányos helyzetű; családfenntartó; nagycsaládos; árva; hátrányos helyzetű; gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg vagy félárva.

 

Alaptámogatás

Az ösztöndíj egy egyösszegű támogatást jelent, mely pályázat útján igényelhető. Alaptámogatásra jogosult lehet, aki fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult; halmozottan hátrányos helyzetű; családfenntartó; nagycsaládos; árva; hátrányos helyzetű; gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg vagy félárva. Pályázni a beiratkozást követő első félév elején lehetséges.

 

Rendkívüli szociális támogatás

A rendkívüli szociális támogatás a szociális helyzet váratlan romlásának enyhítésére folyósított egyszeri juttatás. Rendkívüli szociális eseménynek minősül az odaítélés szempontjából minden, a hallgató, illetőleg a családja anyagi körülményeit váratlanul, átmenetileg kedvezőtlenül befolyásoló esemény, különösen a gyerekszületés, a haláleset, a munkanélkülivé válás, a súlyos baleset vagy a vagyoni kár. Rendkívüli szociális támogatásban a hallgató kérelme alapján részesülhet.

 

Egyetemi Közéleti ösztöndíj

Közéleti ösztöndíjat a hallgatói és doktorandusz önkormányzat választott tisztségviselője, a tisztség betöltésének idejére, valamint az egyetemi, vagy kari közéletben kiemelkedő, a tantervi követelményeken túlmutató tevékenységet végző hallgató kaphat. A választott tisztségviselők ösztöndíjairól az adott szervezeti egység küldöttgyűlése dönt. Az egyetemi, illetve a kari közéletben kiemelkedő, a tantervi követelményeken túlmutató tevékenységet végző hallgató közéleti ösztöndíj-pályázatáról – ideértve annak meghirdetését is – a hallgatókból és közalkalmazottakból álló Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság, illetve Kari Ösztöndíj Bizottságok döntenek.