ELTE ÁJK HÖK

Kategória -Közösség

Változások

VÁLTOZÁSOKRÓL

Mozgalmas hónapot tudhatunk magunk mögött a hallgatói önkormányzatban, amelynek eredményeit a következő hónapokban már – reményeim szerint – már ti is érzékelni fogtok. Egyrészt elkészült az új Alapszabály javaslat, ami a következő Küldöttgyűlésen tárgyalásra kerül. Egyeztettünk a kari diákszervezetekkel és felvettük a kapcsolatot a TDK-kal dr. Nagy Marianna és dr. Tőkey Balázs személyében.

 

KOMMUNIKÁCIÓ

Azon dolgozunk, hogy jelenleg az évfolyamcsoportokba ömlő információ áradatot rendszerezzük és egységes formában, jól követhető módon továbbítsuk számotokra. Első lépésként minden évfolyamcsoporthoz hozzárendeltük az ELTE ÁJK HÖK oldalt. A jövőben ezzel az oldallal fognak kikerülni a tematizált posztok és a fontos tanulmányi információk a csoportokba. Ezzel párhuzamosan igyekszünk átláthatóbbá tenni a www.ajkhok.elte.hu oldalt is és eltávolítani azokat a tartalmakat, amelyekre nem volt igény, és nem tartozik a nyilvános dokumentumok körébe.

Létrehoztunk egy külön csoportot, amelybe valamennyi szakhoz tartozó gyakornoki munka megosztását várjuk, illetve mi is itt fogjuk megosztani a hozzánk küldött ajánlatokat.

Jelentkezz: https://www.facebook.com/groups/163237794328072/

A Jegyzettár jelenleg is működik, de amennyiben kezelhetőbb felületet tudunk létrehozni, akkor arról is tájékoztatni fogunk titeket.

Jelentkezz és tölts fel te is: https://www.facebook.com/groups/1087953227932874/

A közéleti információkat az ÁJK Közéleti Körben fogjuk megosztani a jövőben azzal, hogy választási időszakban minden csoportot igénybe veszünk majd annak érdekében, hogy minden érdeklődő számára megtalálhatóak legyenek a választási kiírások és a választási részvételt el tudjuk érni. A Közéleti Körben terv és igény szerint lesz élő videó az aktuális HÖK-ös történésekről.

Jelentkezz, hogy képben lehess: https://www.facebook.com/groups/562809453865475/

Folyamatban van emellett a chatbot összeállítása is, de a tesztüzem sikeres működése nélkül nem fogjuk hozzárendelni a Facebook oldalunkhoz se, hiszen a kommunikációnk egy részét ott bonyolítjuk le, de ha a chatbot működőképes, akkor valamennyi oda érkező kérdést a hivatali email címekre fogunk irányítani.

Azon is dolgozunk, hogy a honlapunkon naprakész eseménynaptár működhessen és népi kezdeményezés alapján vitasson meg a Küldöttgyűlés és vagy az Elnökség bizonyos témákat a brit parlamenti kezdeményezési lehetőséghez hasonlóan (https://petition.parliament.uk/).

 

TISZTSÉGVISELŐI PÁLYÁZATOK

Három tisztségre írtunk ki pályázatot, ha van bennetek motiváció, akkor izgatottan várom a jelentkezéseiteket március 9-ig!

  • Rendezvényekért és kapcsolatokért felelős alelnök
  • Esélyegyenlőségi ügyekért felelős referens
  • Kommunikációs ügyvivő

Pályázati kiírások és további hasznos tudnivalók:
http://ajkhok.elte.hu/tisztsegviseloi-palyazatok-felveteli-kiirasok/

 

ÉLŐ ADÁS A KÖZÉLETI KÖRBEN

Egy ideje már töröm a fejem azon, hogy itt csináljak egy élő adást. Az adás célja az lenne, hogy tájékozódhassatok és beszélhessünk a HÖK-ös dolgokról és arról, ami titeket kiemelten érdekel.

Terv szerint március 9-én 18 órakor lett volna az első ilyen alkalom, de egy megbeszélés miatt lehet, hogy a hétvégére vagy a jövő hétre fog tolódni. A kommentben vagy emailben bejövő témákat a jövő hét folyamán szavazásra bocsátanám és a szavazatok száma szerint emelnék ki annyit, amennyit szerintem a kb. 2 órás blokkban meg tudunk beszélni az általam fontosnak vélt témák mellett, mert ilyenekkel is készülök. A témákhoz kapcsolódóan pedig a kommentszekcióban fogtok tudni hozzászólásokat vagy kérdéseket írni az élő videó közben, amelyekre igyekszem majd maradéktalanul és legjobb tudásom szerint reagálni. Ha szeretnél tájékozódni közéleti témákban, akkor csatlakozz az ÁJK Közéleti Körbe.

B-KLUB ÉS UDVAR

A B-KLUB nyitva tartása az elmúlt hónapokban viharosan alakult. A jövőben valamennyi hallgató felveheti majd a B-KLUB kulcsát, arra azonban ügyelnünk kell, hogy az a hallgató, aki üresen hagyná a helyiségeket annak be kell zárnia és le kell adnia a kulcsot (akár nap közben is) a B épület portáján. Ennek megfelelően valamennyi hallgató számára elérhető lesz a közösségi tér a B épület nyitva tartásával megegyező intervallumban. Az ajtón és a helyiségekben lesz házirend kifüggesztve, valamint a kulcsnak saját helye is lesz, kérlek titeket, hogy ezeket megtartva használjátok a B KLUB-ot, hogy hosszú távon tudjon találkozópontként szolgálni a karon.

Március 23-án általános rendrakást és takarítást szervezünk a B épület udvarán, a HÖK és szervezeti épületben és a klubban, majd a tavaszi szemeszterben fokozatosan valamennyi kerti bútort összeszerelünk, hogy a jó idő beköszöntével az udvaron is több ember tudjon beszélgetni vagy csak levegőzni egy-egy lyukas órában.

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

Részt veszünk a Több lett? Maradhat! 2018 országos felsőoktatási adománygyűjtésben.

Esemény: https://www.facebook.com/events/118224245612821/?ref=br_rs

Megindult a diákmentorok felvételije.

Esemény: https://www.facebook.com/events/1180539588748687/

Megkezdtük a II. ÁJK Nyári Szabadegyetem szervezését is. Az eseményre 2018. augusztus 22-26. között kerül majd sor. Keresd fel az eseményt, hogy tájékozódhass az idei témákról és további részletekről.

Esemény: https://www.facebook.com/events/2026932084231222/?active_tab=about

 

Következő Küldöttgyűlés időpontja várhatóan: 2018.03.20. 18 óra

 

Bármely kérdéssel forduljatok hozzám bizalommal az elnok@ajkhok.elte.hu.

 

Legjobb oktatók és legjobb tanszék díjazottak

Kedves Hallgatók!

Köszönjük az általatok leadott, nagy számban beérkezett szavazatokat. A voksok megszámlálása után Hallgatói Önkormányzat Küldöttgyűlése az oktatási ügyekért felelős alelnök előterjesztése alapján határozott a díjak odaítéléséről. Az eredmény:

Legjobb oktató: Dr. Hack Péter

Legjobb 40 év alatti oktató: Dr. Vissy Beatrix

Legjobb tanszék: Közigazgatási Jogi Tanszék

Gratulálunk a díjazottaknak, további sikeres munkát kívánunk! A díjak átadására a tanévnyitó ünnepségen kerül sor.

 

Perjátszó Kör – Stuart Mária pere

Március 4-én a Perjátszó Kör Stuart Mária perét viszi színre az ELTE ÁJK Aula Magnájában.

A tavaszi félév első előadásával a Perjátszó Kör az újkori monarchiák történetének egyik legforrongóbb korszakát jeleníti meg.

Két királynő, két vallás, két ország…
És két egymással szembenálló világ.

Stuart Mária

Az esemény helye és időpontja: Aula Magna, ELTE ÁJK, 2015. március 4. 18:30
Sok szeretettel várunk mindenkit!

A belépés díjtalan.

Az előadás Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/451953374952927

Állam- és Jogtudományi Kar nyílt nap

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara 2015. január 29-én újabb nyílt napot tart a leendő hallgatók számára.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/777260522355848/?source=1&sid_create=2266376668

A részletes program alább megtekinthető.

Letöltés

Eötvös József Collegium – “Állandóság és változás a társadalomban” konferencia

Kedves Hallgatók!

Az ELTE Eötvös József Collegium Társadalomtudományi Műhelye interdiszciplináris, magyar–angol nyelvű konferenciát hirdet alap-, mester- és PhD képzésben részt vevő hallgatók számára „Állandóság és változás a társadalomban” címmel.

A konferencia célja azoknak a hallgatóknak teret biztosítani, akik érdemi kutatásokat végeztek a társadalmi változások lehetőségeiről, körülményeiről és sokszínűségéről, figyelembe véve azok társadalmi, politikai, eszmetörténeti, gazdasági vagy kulturális oldalát. Az előadásokat a társadalomban lezajló változások okai, feltételei és hatásai témájában várjuk, a társadalomtudományok területéről.

Az előadások témája kötetlen.

Jelentkezéshez küldd el előadásod magyar vagy angol nyelvű absztraktját, valamint csatold a honlap.eotvos.elte.hu/tarsadalomtudomany honlapról letölthető jelentkezési lapot. A dokumentumot saját néven és az előadás címével kérjük elmenteni, a kettőt alsóvonallal elválasztva egymástól (így: Weber_Max_A protestáns etika.doc).

Kérjük, a jelentkezésed az alábbi címen tedd meg:
tarstudkonf.ejc@gmail.com

A konferencia időpontja: 2014. december 5.

Számítunk jelenlétetekre!

Üdvözlettel,
EC Társadalomtudományi Műhely
tarstudkonf.ejc@gmail.com”

Humán vagy reál vagy? – ELTE slam

Humán vagy reál vagy? – ELTE slam
Írta és előadja: Kemény Zsófi
Közreműködött: Dr. Mezey Barna rektor, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Zaránd Péter elnök, Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzat
[fresh_divider style=”dotted”] Szöveg:
Az érettségi előtt sokat gondolkoztam a jövőmön,
hogy az érettségi után majd jól eltévedek,
és valahol az ELTE-n vedelve kötök ki, felveszem mondjuk a latin szakot, vagy valami álszakot, szakállt növesztek, illetve álszakállt az államra, mivel igazit nem tudok, ugye, aztán valami tényleg szakállas álprofesszor oktatja majd nekem ezen a bizonyos ál-latin szakon az ál-latint; de azt állatin.
Ez volt a terv, ami az érettségiről a figyelmemet elterelte,
mert az egyetlen opció az nyilván a mainstream ELTE,
vagy az alter ELTE
de a lényeg, hogy ez az, ami először szóba jön,
vagy számba megy, attól függ, hogy humán vagy reál vagy.

Már nem gondolkozom a jövőmön.
Jó lesz nekem is, ami majdnem négyszáz évig a legjobb volt másnak,
a hosszú évszázadok budapesti meg királyi egyetemi múltja,
bár a múltam nekem is budapesti és király.
de az ELTE hagyományteremtésre is aspirál,
a múltja pedig egyre hosszabb, de az ideje nem jár le soha,
ezt jelzik előre az időjósok,
van valódi tudomány, abból is jó sok,
csak hogy véletlenül se mi legyünk a következő brittudósok.

Itt kőkemény értékek vannak,
azok is részei a nagy szavaknak,
és aki keres, az keres,
aztán vagy talál, vagy nem, de nem érdekes,
mert az értékek attól még ott vannak törhetetlen kőalapnak..
Ahogy van egy csomó egyetem is, és egyik jobb, mint a másik:
és az ELTE az egyik, a jobb.

És nem vagy egyedül, ha fel is merül néhány kérdés,
például, hogy a Darwindíj miért nem azé,
aki megtanulja Darwin elméletét ötösre?
vagy, hogyan elemzel egy balladát,
ha nem úgy, hogy szeretnél egy jobb ladát,
najó igazából egy porschét örökbe?
Ha pedig nincs válasz, akkor meg lehet bukni,
és az fáj, de ó, a gyász, elmegy, vagy elmegy, ó, gyász,
ezt már embere válogatja.

Az ELTE mindig lecserél egy-két fiatalabbra
de attól, hogy ő nem az, én még hűséges maradhatok hozzá,
amíg le nem merítem végleg az akkut,
amíg már hamunak mondom a mamut,
és mamutnak mondom a mosómedvét,
és pontos jével mondom az ellipszilonos jét,
mert egymagam kevés vagyok, de több leszek remélem,
ha már szereztem pár agy-atomot,
mikorra elvégzem az egyetemet,
és ez a pár év meg csakúgy elreppen,
és mint egy jó számnál, alig várom, hogy vége legyen,
hogy aztán visszatekerhessem.
[fresh_divider style=”dotted”] Rendezte: Molnár Dániel Gábor
Operatőr: Müller András
Zene: Incubus – Golden
Köszönet:
Ballabás Sándor Dániel, Bányai Gábor, Galambos Péter, Grósz Renáta, Hajnal Ernő, Kelemen Ádám, Kiss Edina, Kovácsovics Fruzsina, Költő Nóra, Molnár Judit

ELTE Hallgatói Önkormányzat 2014

V. Jogi Szaknyelvi Nyílt Nap

A Precedens Nyelvstúdió az V. Jogi Szaknyelvi Nyílt Napot 2014. január 20-án, hétfőn 16:00 – 21:00 között rendezi meg.

Mint eddig, úgy most is a British Council-lal és a Libra Idegennyelvi Könyvesbolttal közösen várják a jogi és általános nyelvtanfolyamok és nyelvvizsgák iránt érdeklődőket a XI. Orlay u. 1-ben.

A nyílt nap célja az, hogy előadásokon és kötetlen beszélgetések során megismertessék az érdeklődőket a jogi szaknyelv sajátosságaival és az elsajátításához szükséges tananyagokkal és módszerekkel.

Miért érdemes felkeresni a rendezvényt? Azért, mert ingyenes szintfelméréssel és nyelvtanulási tanácsadással várják a látogatókat, 5 %-os kedvezménnyel lehet minden egyéni képzésre feliratkozni, 10 %-kal kevesebbért lehet a csoportos tanfolyamokat igénybe venni, 15%-os árengedményt adnank a kiemelt kurzus okból, 20%-ot lehet megtakarítani a szakkönyvek vásárlásakor.

  • Időpont: 2014. január 20. (hétfő), 16:00 – 21:00
  • Helyszín: Precedens Nyelvstúdió (1114 – Budapest, Orlay u. 1. fszt 3. – a Gellért tértől 2 percnyire)

Program:

  • 16.00-18.00: regisztráció a kedvezmények igénybevételéhez – vendégünk egy kávéra – kedvezményes könyvvásárlás – ingyenes szintfelmérés – kötetlen beszélgetés és tájékoztatás a jogi szaknyelvi tanfolyamokról a felkészítő tanárokkal és előadókkal – a Precedens Nyelvstúdió által fejlesztett e-learning tananyagok kipróbálása – a Continental Legal English sorozat bemutatása
  • 18.00-18.45: Hogyan tanuljunk jogi szaknyelvet? – módszerek, tananyagok, ingyenes segédanyagok, internetes források, tanulási stratégiák Előadó: Horváth Judit
  • 18.45-19.30: Szerződési és Társasági jogi szaknyelv – konkrét szerződésen keresztül mutatjuk be, hogy a tanfolyamon mit és hogyan tanulunk meg ahhoz, hogy elérjünk arra a szintre, hogy önállóan és szabatosan írjunk szerződéseket és adjunk jogi felvilágosítást magyar jogról külföldi ügyfeleknek Előadó: Dr Szeidl Ágnes
  • 19:30 – 20:15: Jogi szaknyelvi vizsgák összehasonlítása – Magyarországon jelenleg 3 különböző jogi szaknyelvi vizsga tehető le angolból, egy pedig németből. Ezek azonban nagyban eltérnek egymástól. Melyiket érdemes választani a különböző célokhoz? Erre igyekszünk gyors, használható választ adni. Előadó: Horváth Judit
  • 20:15-21.00: a Cambridge ILEC (International Legal English Certificate) vizsga bemutatása a felkészítő tanár szemszögéből) – a sikeres vizsgázáshoz vezető út – tények, adatok, tananyagok, tippek, trükkök, elvárások. Előadó: Dr Szeidl Ágnes

A részvétel ingyenes, azonban aki szeretne sorsolásokon részt venni, regisztrálnia kell az ezen a linken:

XI. Jedlik Ányos Szakmai Napok

XI. Jedlik Ányos Szakmai Napok

Konferencia felhívás

A Pannon Egyetem Jedlik Ányos Szakkollégiuma idén tizenegyedik alkalommal rendezi meg szokásos, éves szakmai konferenciáját a XI. Jedlik Ányos Szakmai Napokat, amelyre előadói és poszter kategóriában várjuk a jelentkezéseket.

A konferencián előadóként írásbeli szakmai dolgozat beadásával lehet részt venni, melyet egyetemi oktatók, szakemberek bírálnak. A JÁSZN konferencián a munkákat 10 perces előadások keretében ismertetik, amit szakmai zsűri értékel. A két értékelés alapján, a legjobb helyezettek jutalomban részesülnek. A konferencián az előadások megtartását a jelentkezési sorrend függvényében korlátozott számban tudjuk biztosítani. A poszter kategóriában a munkákhoz írásbeli dolgozatot nem kell leadni. A poszterek maximum A0 méretűek lehetnek, a megjelenésre korlátozott számban, a jelentkezési sorrend függvényében van lehetőség. A konferencia nyelve a magyar.

A XI. Jedlik Ányos Szakmai Napokra várhatóan a következő tudományterületekről tudunk fogadni jelentkezéseket (a változtatás jogát fenntartjuk):

  • Modern filológia,
  • Informatikai tudományok,
  • Környezettechnológia,
  • Kémia és vegyipar,
  • Méréstechnika, analitika
  • Biológia és biotechnológia,
  • Műszaki tudományok,
  • Modellezés és szimuláció
  • Pedagógia-pszichológia,
  • Társadalomtudományok.

A XI. Jedlik Ányos Szakmai Napok diákkonferenciára jelentkezhet bármely magyarországi felsőoktatási intézmény hallgatója; az alap-, mester- osztatlan és PhD képzésben részt vevők egyaránt. Érvényes jelentkezéshez a jelentkezési lap és a munka egyoldalas összefoglalóját kell elküldeni.

A jelentkezéseket és a kérdéseket e-mailben várjuk az info@jedlik.uni-pannon.hu címre. A konferencia részvétel térítésmentes.

Fontos határidők

  • Jelentkezési időszak: 2013. december 9. – 2014. február 2.
  • Pályamunkák leadási határideje: 2014. február 24.
  • A XI. JÁSZN várható időpontja: 2014. április 10-12.

További részletek a http://jaszn.uni-pannon.hu/ oldalon elérhetőek.

“Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” pályázat

A Gazdasági Versenyhivatal “Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” címmel országos tanulmányi versenyt hirdet

a magyar és az európai uniós versenyjog és a tudatos fogyasztói döntéshozatal tárgyában magyarországi egyetemek és főiskolák nappali tagozatos hallgatói részére

Leadási határidő: 2014. május 5. (postai bélyegző szerint)
Eredményhirdetés: várhatóan 2014. július