Címke -Neptun

Minden egy helyen az E-indexről

Mostantól az ELTE-n is elektronikus úton intézheted az indexszel kapcsolatos ügyeket. A felmerülő kérdésekre az EHÖK jóvoltából külön oldalon kaphatsz választ.

Ahogy arról bizonyára már Te is értesültél, az idei évtől kezdve egyetemünkön is megszűnik az index. A sokak számára komoly stresszforrást jelentő, és a Tanulmányi Osztályon rendszeres lábizom-erősítő gyakorlatokra (azaz sorban állásra) ösztönző könyvecskét az E-index váltja föl. Az új rendszerről minden fontos információt megtalálsz az alábbi oldalon, de a későbbiekben az ELTE Online-on is részletesen foglalkozunk majd a jegybeírást érintő lényeges változásokról.

Forrás: Tabi Norbert, ELTE Online

ELTEvízió 7. – Tanulmány bikinikről

A múlt héten hol máshol, mint a Nedves Esten buliztunk és kérdezgettük a résztvevőket a gumikacsájuk hollétéről. Bemutatkozik új műsorvezetőnk és új rovatokkal is jelentkezünk: Egyetem Tér című rovatunkban annak járunk utána, az egyes campusokon hogyan és hol töltik szabadidejüket a hallgatók, emellett most először programokat is ajánlunk Nektek. Már csak párat kell aludni a Neptun indulásáig, így a Neptun Percek nem maradhatott el ezen a héten sem.

ELTEvízió 5. – Zombiapokalipszis

Ezen a héten okosabbak lettünk az amerikai elnökválasztások tematikájában, ellátogattunk a bölcsészek Halloween bulijába és tiszteletünket tettük az ELTE Alumni Esten is, ahol Hajós Andrással beszélgettünk. Az eheti információkat az új Neptunról dr. Cseszregi Tamás, oktatási igazgatótól hallhatjátok.