Kedves Hallgatótársaink!

Közelednek a választások, és ezzel páran rosszindulatú pletykákat is elkezdtek terjeszteni. Ezekkel akkor van baj, ha hamis információkat hordoznak, melyek megtéveszthetnek titeket, és így végül még az sem lesz tiszta, hogy mikor vannak választások, vagy lesznek-e.

Előzmények:

A korábbi években mindig szeptemberben voltak a Karon évfolyamképviselő választások. Így az elsősök rögtön teljes jogkörű képviselőkhöz jutottak. Az EHÖK a tavalyi évben elfogadta új Alapszabályát (melyhez kötelezően igazodnia kell az ÁJK HÖK Alapszabálynak). Az új szabályozás tavaszra tette kötelező jelleggel az évfolyamképviselő választásokat. Ezért nem volt képviselőtök tavaszig, csak megbízott formában, mert ez volt az egyetlen megoldás. Fontos megjegyezni, hogy az akkor hivatalban lévő elnök, Tallár Ákos fellépett az új szabályozás ellen, de sajnos akkor leszavazták.

Közelmúlt:

A vizsgaidőszak előtt november 26-án az EHÖK felülvizsgálta az Alapszabályát, melynek során az ÁJK HÖK elnöke, Giró-Szász Áron elérte, hogy az ÁJK HÖK -mint kivétel- ismét ősszel tarthassa a választásait. Ez a szabályozás már hatályos, ehhez a következő küldöttgyűlésen lesz hozzáigazítva a miénk (ami egyébként csak formális , hiszen az EHÖK felettes normája a mérvadó).

Jelen:

Ebből látszik, hogy a pletykák felkészületlen terjesztői sajnos nem a hatályos normaanyagból dolgoztak. Azonban különböző megnyilvánulásaik más aspektusban is zavart okozhatnak. Tehát fontos, hogy tudjátok: tavasszal lesznek választások, és ősszel is, kivételesen. Ennek oka, hogy álláspontunk szerint nagyon anti-demokratikus lenne, ha a jelenlegi mandátumok hosszabbodnának meg, nem pedig inkább többször kellene megerősíteni a képviselők legitimációját.

Már készülnek a szokásos (a tavalyihoz hasonló) infografikák, melyek lépésről-lépésre mutatják be a választások menetét. Ezek egy héten belül elérhetőek lesznek, de mivel még csak a választások kiírása is egy hónap múlva esedékes, (ezután még két hétig lehet eldönteni, hogy valaki indul-e), nem gondoltuk, hogy ennyire sürgető a közzétételük. Persze a rosszindulat, és a felkészületlenség logikáját nehéz megérteni. Mi a magunk részéről örömmel fogadnánk, hogy mielőtt az elsős hallgatótársainkat félretájékoztatnák a pletykák terjesztői, megkérdeznének minket legalább egyszer, hogy mi a valós helyzet. Ennyi együttműködést talán még mi is kérhetünk.

UPDATE: a mentorokat a mai gyűlésükön tájékoztattunk mindenről, így az elsős aspiránsok hozzájuk is fordulhatnak bizalommal.

Üdvözlettel,
ÁJK HÖK