A karácsonyról még azok sem feledkeznek el egykönnyen, akik hadilábon állnak a dátumokkal, és senkit sem lehet sarokba szorítani a „Mit ünneplünk?” kérdéssel, azonban ritkán gondolkodunk az adventi időszakot meghatározó szokások és az ünnepi szimbolika eredetén. Ebből a cikkből megtudhatod, hogy milyen jelentéssel bírnak a megszokott karácsonyi előkészületek…
Advent közeledtével ellepnek minket a dekorációk, bármerre megyünk, ünnepi zene szól, és fejben már a karácsonyfát díszítjük. A karácsonyi szokások, hagyományok lassanként alakultak ki, és kezdetben más jelentéssel bírtak, mint manapság.
Körülbelül már a Krisztus előtti a IV. században minden nép tartott olyan eseményt, amellyel az óesztendőt búcsúztatta, és az újévet köszöntötte, azonban ezek egybeestek a téli napforduló idejével, ugyanis a régi időkben a naptári újév kezdete nem a mostani időpontra, január 1-re esett: sokáig mindenféle időszámítás alapjául elsősorban a természet megfigyelése szolgált.
Ezért eleinte a téli napforduló ideje, december 25. környéke volt az új év kezdete, mivel ekkortól egyre inkább hosszabbodtak a nappalok. A keresztény vallás a kialakulása folyamán más vallások szokásaiból is átvett, így a téli napfordulóra eső ünnepet földöntúli elemekkel gazdagította, és Jézus születését tette erre a napra, majd testet öltött a karácsony.
A télközép legnagyobb eseménye minden nyelven saját nevet kapott, aminek az eredete sokat elárul arról is, hogy a szót használó népek milyen jelentést tulajdonítottak az ünnepnek. A magyar karácsony szó őse a szláv eredetű korcsun, ami átlépőt jelentett, vagyis eredetileg a következő évbe való átlépésre utalhatott. Hasonlóan naptári eredetű valószínűleg a lengyel kolenda és az orosz koljáda is, ami karácsonyi éneket jelent, míg a rómaiaknál a Calendae az új esztendő neve, illetőleg az új év kezdetét rejti magában. Az angol nyelvben használt christmas szó, a holland kerstmisse és a német Weihnacht is egyaránt Krisztus nevére és a szent éjre utalnak, tehát egyházi eredetűek. Más országok nyelve szerint pedig születésnapot jelent, mint például a francia Noël, az olaszok által használt Natalé, a spanyol Navidad vagy a walesi Nadoling is.
Jézus Krisztus születéséhez tartozó ünnepünk mára már elképzelhetetlen az ajándékozás nélkül, habár az adakozás már ősidők óta hozzátartozott az év végi és évkezdő szokásokhoz, így például a középkorban a földesurak is meglepték a szolgáikat, hűbéreseiket, alattvalóikat. A későbbiekben is tradíció maradt azok megajándékozása, akikkel az emberek valamilyen módon egész esztendőben kapcsolatban álltak, úgymint Angliában a szemeteseket, postásokat, a közszolgálatokat végzőket is, csakhogy ők december 26-án kaptak meglepetést. A kereszténység fellendülésével már egyre inkább a család és a gyermekek ünnepévé vált a karácsony…
Hasonlóképpen a fák szerepe is minden népnél nagy jelentőséggel bírt már a régi időktől kezdve, hiszen a vallási hagyomány példájaként megjelent a családfa és a tudás fája, így mindkettővel kapcsolatba hozható a karácsonyfa. A magyar népi hagyományokban a karácsonyi életfa vagy termőág lehetett az ünnepi fenyő elődje.
Elsőként a németek állítottak fát karácsonykor a XVII. században, ugyanis a germánok elképzelése szerint a téli napforduló idején gonosz kísértetek, démonok, halottak szellemei szabadulnak ki, s csatangolnak a világban, és előlük csak az élet örökzöldje védi meg az embert.
A következő időkben Luther Márton állított fát gyermekeinek és Jézus születésének tiszteletére. Az első, történelmileg megalapozott adat 1605-ből származik, egy strasbourgi polgár jegyzeteiből, amikor elterjedt az a szokás, hogy mindenki fát állít karácsonykor, amelyeket édességekkel, papírdíszekkel és gyümölcsökkel díszítenek, ám a gyertya felrakása csak később terjedt el. Minden dísz egyaránt fontos, hiszen külön jelentéssel bírnak, így a gyertya is: a téli éj csillagjainak párját és a fény hozóját, Jézust jelképezi.
Az ünnepi vacsora már igen korán tradícióvá vált, hiszen az ekkor fogyasztott ételek nagy része varázserővel bírt, és a jövő évre vonatkozó hiedelmek, szokások jóslására is alkalmas volt az emberek hite szerint.
Téli ünnepünk kialakulása a népi szokásokhoz és a keresztény vallás megjelenéséhez köthető elsősorban, majd az idő előrehaladtával bővült a karácsony értékeinek száma.
Mint sok másik népről, a magyarról is elmondható, hogy babonás. Az ősi szokások még a XXI. században is tartják magukat, egy-két máig érintetlenül maradt vidéki településnek köszönhetően, ahol most is őrzik és gyakorolják ezeket a hagyományokat. A téli ünnepkörhöz is tucatnyi ilyen megfigyelés és hiedelem tartozik, sőt ezek nélkül nem is létezhetne az a fajta karácsony, amit mi ismerünk.
A magyar hagyományok kialakulása a természeti megfigyelésekhez kapcsolódik, amelyek spontán hagyományozódtak tovább. Egyszerre jelentették a falusiak illemtanát és erkölcsi kódexét, valamint ezek voltak azok az íratlan törvények, amelyeket mindenki tisztelt és betartott. A kereszténység felvétele előtt a magyar nép már kialakult szokásokkal rendelkezett, melyeket a középkorban, a kereszténység felvétele után pogánynak tituláltak, és üldözni kezdtek. Az írásbeliség hiánya miatt ezek a megfigyelések szájhagyomány útján terjedtek tovább. Az egyetlen írásos forrást az uralkodó osztályoknak köszönhetjük, hiszen a saját szempontjukból káros szokások gyakorlását tiltották. Mindezek ellenére a népszokások erősebbnek bizonyultak a királyi és egyházi rendeleteknél, mert a szertartásokat és mágikus erejűnek hitt rítusokat, melyek az élet különböző területeire hatottak, mint születés, halál vagy termés, a tiltások ellenére is rendíthetetlenül gyakorolták a falusiak.
A naptári évhez fűződő népszokások egy része csupán egyetlen naphoz, tehát névnapokhoz, évfordulókhoz, egyházi és állami ünnepekhez kötődik, míg másik részük ciklusokat alkot. A különböző szokások eltérő történelmi korszakokban jöttek létre, ez különösen elmondható a karácsony ünnepéhez kapcsolódó szertartásokról. A naptárreformok is változást hoztak, így néhány évkezdő szokás december 13. és január 6. között oszlik meg.
A karácsonyi ünnepkör az adventtel kezdődik, aminek a jelentése eljövetel, várakozás. Az előkészületi időszakot foglalja magába, amely a karácsony előtti negyedik vasárnappal veszi kezdetét. A keresztényekre ilyenkor kötelező böjt és hajnali misék sorozata vár, valamint tilos minden zenés mulatság, lakodalom. Napjainkban a legtöbb háztartásban megtalálható adventi koszorú tartozik ehhez a periódushoz.
December 6-án, Szent Miklós napján az egyik legszélesebb körben ismert szentről emlékezünk meg, aki az éj leple alatt rakott csomagokat a szegény gyerekek ablakaiba. Innen ered a Miklós-napi ajándékozás elterjedése. Az idők során kétféle Mikulás alakult ki, az egyik a kéményen át besurranva jön, míg a másik a piros ruhás, fehér szakállas apó. A magyar falvakban a Mikulás-napi szokások az 1920-as években terjedtek el.
December 13-ához, Luca napjához fűződik a legtöbb hiedelem, mely a Gergely-féle naptárreform előtt a téli napforduló kezdőnapja volt. Ezt a napot gonoszjárónak tartották, különösen a boszorkányok rontásától tartottak, valamint haláljóslásra is alkalmas volt. Ezen a napon kezdték a lucaszék készítését is, melyet a boszorkányok felismeréséhez használtak. Örömtelibb szokások is kapcsolódtak ehhez a naphoz, ilyen például a férj- és a házasságjóslás is.
Máig népszerű tradíció a betlehemezés, óvódások, kisiskolások most is szívesen adják elő Jézus születésének történetét. A pásztorjáték eredeti célja az egyházi történetek népszerűsítése volt. Kezdetben latinul, majd a XVII. századtól magyarul játszották el a bibliai történetet. Az egész közösséget érintő játék vidéken és városokban is népszerű volt.
December 24-e az advent utolsó napja, ezáltal a böjt vége és a karácsony előestéje is. 25-ét már a IV. század óta Jézus születéseként ismerik el, a paraszti életben a család ünnepének tartották, és a munka is tilos volt ezen a napon. A mai karácsony nélkülözhetetlen kelléke a karácsonyfa és az ajándékozás, ami a bécsi arisztokrácia közvetítésével gyorsan elterjedt a magyar falusi életben is.
Ugyan számtalan népszokás épült be az adventi időszakba, manapság mégis minden család tovább gazdagítja saját hagyományaival ezt az ünnepkört.
Az évszázadok során nemcsak a karácsonyhoz kapcsolódó rituálék, hanem az étkezési szokások is sokat változtak. A szimbolikus fogások minden vallási vonatkozású ünnepen megjelennek, ezek kialakulásában azonban a pogány hiedelmeknek és a babonáknak is jelentős szerepük volt, így érthető az átfedés a karácsonyi és az újévi menü között.
A halászlé legelterjedtebb karácsonyi fogásaink egyike, de a hal a kereszténység korai jelképeként más formában is gyakran felkerül az ünnepi asztalra: a néphagyomány szerint eredményességet és bőséget hoz.
A bárány szerepe húsvétkor dominánsabb, ugyanakkor sokszínű bibliai jelentése révén a karácsonyi fogások között is megállja a helyét. A töltött káposzta és a pulyka szintén gyakori ünnepi étel, bár utóbbi az elmúlt évtizedekben elsősorban a hálaadás szimbólumává vált.
A karácsonyi menü azonban nem merül ki ennyiben, a köretek és a szószok is a lakoma szerves részét képezik: nemcsak tájegységenként, hanem családonként is eltérő az ideális vacsoráról alkotott kép, ráadásul gyakran több tradicionális fogást készítenek, hogy mindenki találjon kedvére valót.
Az ünnepi sütemények jelentősége kiemelkedő, mivel az adventi időszak kezdetétől gyakran egészen újévig fogyasztjuk őket.
A mézeskalácsot már a legkisebbek is örömmel készítik, azt azonban kevesen tudják, hogy a méz a kereszténység megjelenése előtt is a tisztaságot, az újjászületést jelképezte, bibliai vonatkozásában pedig Krisztus földi szolgálatát testesíti meg. Míg a mézeskalács gyakran karácsonyfa- vagy asztaldísszé avanzsál, a puszedlinél nem kell attól tartani, hogy sajnáljuk elfogyasztani.
A bejglik széles skálája is több egyszerű édességnél: a dió a néphiedelem szerint elhárítja a rontásokat, a mák bőséget hoz, a kevésbé ismert gesztenyés töltelékkel pedig a kísértés feletti győzelmet ünnepeljük.
A gyümölcskenyér, más néven püspökkenyér a maga sokszínűségével a bőség megjelenítője, bár nálunk az angolszász országokkal ellentétben ritka a valódi értékek, például pénzérmék vagy függők vacsorába rejtése.
A szilveszter esti és újévi fogásokat elsősorban a babonák alakították, így a rituális étkezések célja a szerencse és a bőség biztosítása. Ennek megfelelően folytatható az ilyen jelentéssel bíró karácsonyi maradékok fogyasztása, például a mákos bejglié, ugyanakkor ennek a két napnak is megvan a maga különleges menüje.
Szerencsehozó ételnek tartják a disznót, mivel előrefelé túr: nálunk általában virsli képében kerül az asztalra, de más formájában sem veszít a jelentéséből. A babhoz és a lencséhez hasonló szemes ételek a gazdagságot testesítik meg, mivel hasonlítanak a pénzre – míg a hal pikkelyei révén került a bőségszimbólumok közé. A néphiedelem szerint a szárnyasok fogyasztásától azonban tartózkodni kell, mivel azok elkaparják a szerencsét.
Már december elején szívesen gondolunk az ünnepi időszak lakomasorozatára, azonban gyakran elfelejtjük, hogy az ételeket valakinek elő is kell állítani. Az adventi készülődés élelmiszervonala általában kimerül mézeskalács-szaggatásban: ez összehozza a családot, a vacsora elkészítése azonban általában egy emberre marad, aki az ünnepnapok délelőttjét és gyakran estéjét is a konyhában tölti ahelyett, hogy a családjával lenne.
Bár ez az áldozat gyakran önként vállalt és örömteli, ráadásul elkerülhető vele a készételek stigmája, ma már számos lehetőség van az időigényes eljárások lerövidítésére. Sok étterem kínál félkész vagy kész karácsonyi fogásokat, amikről a vendégek sosem mondják meg, hogy nem a házigazda készítette-e őket, és a cukrászdákat is érdemes figyelni, mivel nem csak a szupermarketes bejgli és a nagymama csodasüteménye között lehet választani. Ha ételérzékeny családtagot várunk vacsorára, a közelünkben található speciális cukrászdák felkutatásával rengeteg időt spórolhatunk, és így nem kell attól tartanunk, hogy rosszul sikerül az ismeretlen alapanyagú édesség.
A modern praktikák segítségével számos kellemetlenséget elkerülve juthatunk ínycsiklandó tradicionális fogásokhoz, és nem utolsó sorban több időt tölthetünk a szeretteink körében. Bár a karácsonyt külsőségekben sem egységesen ünnepeljük, pár ügyes trükkel mindenkinek több lehetősége nyílik megélni az ünnep számára tartogatott örömeit.
Szerzők: Foki Dóra, Mikó Krisztina, Szövérffy Margit