Joghallgatók Önképző Szervezete (JÖSz)

A Joghallgatók Önképző Szervezete (JÖSz) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának és a PPKE Jog-és Államtudományi Karának legfiatalabb jogszakmai szervezete. 2012 februárjában határozta el magát egy csoport elsős joghallgató arra, hogy túllépvén az egyetemi képzés keretein, egymást segítve, önképzéssel bővítik tovább ismereteiket. 

A tagok három fő pillérben jelölték meg érdeklődésük központi irányvonalait: a szakmaiság, a jogtudomány mellett a lélek kiművelése iránti fogékonyságnak köszönhetően a művelődés és a szeretetszolgálat is pillér rangú alapértékek a szervezetben. 

Szakmaiság és tehetséggondozás jegyében kurzusokat és önképző köröket szervezünk, illetve hallgatóink kutatási projektekben vesznek részt, valamint rendszeresen indulnak különféle tanulmányi versenyeken. Annak érdekében, hogy széles látókörő, művelt felnőttekként kerüljenek ki az egyetemi képzésből, tanulmányi kirándulásokat, múzeum-és intézménylátogatásokat szervezünk tagjainknak.  

Csapatépítő programjainknak köszönhetően a szakmai közösség mellett egyben baráti közösség is formálódott. Az egymásra való odafigyelésen kívül igyekszünk tenni a kisebb és nagyobb közösségeinkért is szeretetszolgálati munkánk által.  

Szervezetünk 2020. óta  már szakkollégiumként működik, és ugyanezen évtől rendelkezik kollégiumi épülettel is, amely a Szerb utcában, mindkét egyetem jogi karától csupán rövid sétatávolságra van. Kollégiumi épületünkben kapott helyet a Három Szerb Kávéház, amely nem csak a Szakkollégium programjainak, de egyéb nyilvános közéleti, művelődési programoknak is otthont ad. 

10838161_983550981674792_2043353745203720070_o

Hogyan kerülhetsz be a JÖSz-be?

Szervezetünk minden évben kétszer (márciusban és októberben) hirdet tagfelvételt az ELTE-ÁJK és a PPKE-JÁK első-, másod-, és kivételes esetben harmadéves hallgatói számára. 

Vezető tisztségviselő: Bánházi Enikő

Elérhetőségek:

JÖSz honlap

JÖSz facebook-oldala

JÖSz instagram- oldala