Felvételi Előkészítő Bizottság (FEB)
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1968 óta – alapítványi formában, közhasznú szervezetként 1993 óta FEB ’93 Ifjúsági Oktatási Alapítványként – működő önkéntes diákszervezet elsődleges célja az emelt- és középszinten érettségizni kívánó diákok történelem és magyar irodalom tárgyakból történő felkészítése. A FEB oktatói az egyetem jogász és politológus hallgatói közül kerülnek ki, akik egy éven át tartó, szigorú követelményeket támasztó szakmai elbírálást, a hospitálást követő beszavazás útján válhatnak a szervezet aktív tagjává. Fontos kihangsúlyozni, hogy a szervezet tagjai szakmai-, és közösségi tevékenységükért semmilyen díjazásban nem részesülnek, tehát a társadalmi munkában való részvétel kizárólag belső, személyes motivációból fakad.
ELTE ÁJK FEB
A jelenleg körülbelül 20 aktív tagból (és generációkra visszatekintően számos inaktív tagból) álló FEB főbb tisztségviselői a külső és belső képviseletet ellátó, kapcsolattartásért, szervezeti vezetésért, és gazdasági ügyekért felelős elnök, a tanítványok szakmai instruálásával foglalkozó oktatási elnökhelyettes, a rendezvények lebonyolításáért felelős rendezvényszervező elnökhelyettes, a szakmai tevékenységet irányító magyar- és történelem frakcióvezetők, valamint a szervezet online megjelenésért felelős informatikus alkotják. Emellett ideiglenes jelleggel számos, kiegészítő jellegű, ad hoc pozíció is kiosztásra kerül.
Szakmai tevékenység
A szervezet tanítványait egyrészt méltán kialakult, többéves hírneve, másrészt elektronikus média útján, valamint a budapesti középiskolákban folytatott személyes jelenlétet igénylő promócióval „toborozza”, ennek megfelelően a tanítványok létszáma évi 80 – 120 között mozog.
Az oktatás kereteit a minden hétköznap 16 órától 19 óráig, valamint szombatonként 10 órától 17 óráig megrendezésre kerülő magyar és történelem szemináriumok jelentik. Ezen kiscsoportos (10-15 fős), interaktív foglalkozásokon cél a középiskolában elsajátított, nemzeti tanterv szerinti törzsanyag strukturálása a leghangsúlyosabb részek alapos átismétlésével. Az órák legfőbb erőssége a tanár- tanítvány közi közvetlen viszony, hiszen az oktatás a diákok személyére szabottan történik, kérdésekkel kapcsolatban az oktatók állnak rendelkezésre órán kívül is, illetve az érettségi követelményrendszeréhez igazodva a FEB évről évre maga is állít össze teszteket és esszéfeladatokat.
A FEB fontos profilja emellett a minden év tavaszán megrendezésre kerülő Tavaszi Tábor, ahol egyhetes, előadásokból, szemináriumokból és konzultációkból álló felkészítés keretében kerülnek kidolgozásra személyre szabottan az adott év szóbeli érettségi tételei.
Ugyancsak állandó programként lépett a FEB arculatába a 2010 óta létező „Jogázz velünk!” című interaktív jogi alapozó kurzus, amely tanfolyam során a jelentkezők megismerkedhetnek a jog különböző területeivel, az egyes jogágak sajátosságaival (polgári jog, alkotmányjog, büntetőjog stb.) természetesen könnyen érthető formában, interaktív módon, számos jogesettel illusztrálva.
Elérhetőségek
Honlap: www.feb.hu
E-mail: elteajkfeb@gmail.com
Telefon: 06 70 328 39 48; 06 1 483 80 11
Facebook: febelteajk
Cím: 1053 Budapest, Kecskeméti utca u.10-12., az ELTE ÁJK „B” épületének udvara