A kollégiumi jelentkezés

2015. július 27. 08:00 órától van lehetőségetek jelentkezni, a felvételi kérelmeket  2015. augusztus 8. 18:00 óráig kell leadnotok. Jelentkezni elektronikus úton, a Tanulmányi rendszeren (NEPTUN) keresztül tudtok. Amennyiben bármely dokumentum, vagy megadott adat javításra szorul, azt megtehetitek augusztus 10. 08:00 órától augusztus 16. 18:00 óráig.

Az eljárás eredményéről minden pályázót a tanulmányi rendszerben értesítünk augusztus 18-ig. A jelentkezési űrlapon nyilatkoznotok kell saját szociális helyzetetekről, tanulmányi és sporteredményeitekről, illetve családtagjaitok státuszáról, keresetéről.

A kérelmek elbírálása az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzata (KolHÖK) által meghatározott ügyrend alapján történik. Az esetleges elutasító döntés ellen a Hallgatói Jogorvoslati Bizottságához lehet fellebbezni. A fellebbezés pontos módjáról a Kollégiumi Felvételi Bizottság az elutasító határozatban részletesen tájékoztatja az érintetteket.

Az ügyrend itt megtalálható.

Az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat örömmel várja a felmerülő kérdéseket a felveteli@kollegium.elte.hu címen.

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kollégiumai

 

Ajtósi Dürer sori Kollégium (ADK)
Cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 23.
Bővebben
Facebook

A Zugló szívében, zöldövezetben található, 256 férőhelyes Ajtósi Dürer Tagkollégium az ELTE egyik legszebb, leghangulatosabb kollégiuma. A kollégium egyik legnagyobb előnyét a kétágyas szobák jelentik, mely egyedülálló az ELTE kollégiumainak sorában. További pozitívum, hogy a belváros és a legtöbb egyetemi épület is könnyűszerrel megközelíthető: a legnagyobb forgalom idején is maximum háromnegyed óra alatt. A kollégium környékén közlekedő legfontosabb járatok a 74-es, 75-ös trolibusz, a 7-es, 173-as és 5-ös buszok, valamint az 1-es villamos. A kollégium különlegességét szép fekvése és elhelyezkedése adja: az ablakokból nyíló páratlan kilátás a Városligetre, a Szépművészeti Múzeumra, illetve a Stefánia palotára. Az intézmény pezsgő kulturális és közösségi élete szintén fontos tényező.

     

Damjanich utcai Kollégium (DUK)
Cím: 1071 Budapest, Damjanich 41-43.
Bővebben
Facebook

A „Damiban” 160-an laknak 16 lakóegységben, illetve néhány fiú kétágyas szobákban. Egy lakóegység olyan, mint egy tömbházban egy háromszobás lakás, ahol tíz lány lakik együtt. A folyosóról belépve a közös légterű konyha-nappali fogad, a nappaliban – ami tanulóként is funkcionál – ülőgarnitúra, tanulóasztal található. Ebből a nagy helyiségből egy folyosóra érünk, ahol beépített szekrények vannak, innen nyílik a fürdőszoba, a WC, illetve a két háromágyas és az egy négyágyas szoba. A kollégium nagyon jól felszerelt: mikro, hűtő, mosógép és még sok fontos használati tárgy biztosított a kényelmes élethez. A kollégium előtt jár a 70-es troli, amelyre felszállhatsz a Kossuth téren (piros metró), a Teréz körútnál (4-es, 6-os villamos Király utcai megállója) vagy az Erzsébet királyné útjánál (1-es, 3-as villamos). A Dózsa György úti megállóban szállj le. Szintén a kollégiumhoz közel van a 30-as busz (a Keletitől indul) illetve a 75-ös troli megállója (Stadionoktól indul).

       

Kerekes Kollégium (KUK)
Cím: 1135 Budapest, Kerekes u. 12.
Bővebben
Facebook

A kollégium a XIII. kerületben, a Városligettől nem messze található. Az épület a Góliát Hotelhez tartozik, ahol az Egyetem bérli a kollégiumi helyeket. A kollégium közelében áll meg a 20E-s, 30-as és 30A-s busz, valamint az 1-es villamos, ezekből azonban csak a 20E jelzésű közlekedik alacsonypadlós járművekkel is. A kollégium átlagosan 20-45 percre van az Egyetem legtöbb karától. Közösségi élete rendkívül élénk, sok kulturális programból (filmklub, teaház, kollégiumi napok, gólyaavató) és sportolási lehetőségből választhatnak a lakók. A szélessávú internettel rendelkező kollégium 400 férőhelyes, elhelyezés háromágyas szobákban.

       

Kőrösi Csoma Sándor Kollégium (KCSSK)
Cím: 1118 Budapest, Dayka Gábor utca 4.
Bővebben
Facebook

Az ELTE frissen felújított, legmodernebb kollégiuma. Négy épületrészből áll: az „A”, „B” és „C” épületek a lakóépületek, a „D” épület pedig egy nagy közösségi tér. A lakóépületekben 276 darab kétágyas, 175 darab háromágyas szoba található. Az „A” épületben 2 ágyas szobák (két szobára, azaz 4 főre jutó fürdővel) találhatóak. A „B” és „C” épületben 3 ágyas szobákat alakítottak ki, külön fürdőszobával. Mindkét épületben a lakószobák részét képezik az intézmény által biztosított hűtőszekrények. Minden lakószinten található konyha, valamint egyes szinteken mosó- és szárítógépek, van szélessávú internet. A „D” épületben található a Hallgatói Centrum, ami nagyobb zenés-táncos rendezvényeknek, konferenciáknak, koncertnek ad otthont. Ebben a részben található még egy kisebb konferencia terem, a büfé, valamint egy rendkívül széles gyűjteménnyel rendelkező könyvtár. A KCSSK-ban élénk a közösségi élet, számos kulturális- és sportprogram várja a lakókat. Az egyetem legnagyobb kollégiuma a Déli Pályaudvarról a 139-es, 140-es, 140A-s buszokkal, a Móricz Zsigmond körtérről a 272-es a 88-as buszokkal, a Kosztolányi Dezső térről a 53-as, 150-es, 258-as, 258A-s és 272-es buszokkal, Újbuda központtól az 53-as, 150-es 258-as és 258A-s buszokkal, az Astoriától 239-es járattal.

       

Nagytétényi úti Kollégium (NUK)
Cím: 1223 Budapest, Nagytétényi út 162-164.
Bővebben

A több mint 1000 hallgatónak otthont adó épületkomplexum nagysága ellenére igazán családias légkörrel rendelkezik, ezt csak fokozza az itt működő önszerveződő körök barátságos atmoszférája. A négyágyas szobák mindegyikében szélessávú internet-hozzáférés biztosított. Minden szinten található mikrohullámú sütővel és három gáztűzhellyel felszerelt konyha, illetve egy-egy, nemnek megfelelő mosdó is. Ezen kívül szintenként található egy-egy tanulószoba és egy TV-szoba is. A kollégium aulájában biliárdozásra, csocsózásra van lehetőség. A „C” épületben ping-pongozni is lehet, ezen felül egy nagyobb tanulószoba is várja a lakókat. Közvetlenül a tanulószoba mellett található bővített könyvtár is, melynek tartalma elektronikus könyvkatalógus formájában is megtekinthető.

   

Nándorfejérvári úti Kollégium (NFK)
Cím: 1117 Budapest, Nándorfejérvári út 13.
Bővebben
Facebook

A Nándorfejérvári úti Kollégium az ELTE legkisebb, 100 férőhelyes kollégiuma. Itt lakik három szakkollégium is, a Bolyai Kollégium, az Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium és az Illyés Sándor Szakkollégium. A szobák felépítése egységes, eltekintve az első emelettől, ahol „fél szobák” is, pontosabban „fél lakóegységek” is vannak. A klasszikustól eltérően ugyanis ebben a kollégiumban nem szobák, hanem lakóegységek találhatók. Egy lakóegységhez két hálószoba (háromágyasak) és egy közös tanuló helyiség tartozik. Az épületet a 41, 47, 18-as villamossal, illetve alacsonypadlós járatokkal közlekedő 103-as busszal lehet megközelíteni. Az ELTE lágymányosi, Egyetem téri és Múzeum körúti kampuszai 25-40 percre vannak a kollégiumtól. A kollégium teljesen akadálymentesített.

       

Vezér úti Kollégium (VUK)
Cím: 1141 Budapest, Vezér út 112.
Bővebben
Facebook

A Vezér úti Kollégium 353 férőhellyel, zöld környezetben, Zugló csendes részén helyezkedik el. Az épület előtt áll meg a 82-es trolibusz, melynek vonalán alacsonypadlós járművek is közlekednek. A kollégiumi programokat két szervezet, a VKHÖK és a Vezér Hallgatói Egyesület (közhasznú) látja el. Változatos programokkal várják az itt lakókat: rókaavató, bulik, Vezér Napok, filmklub, kézműves műhely, teaház, sportversenyek, előadások, koncertek. A kórus, a színjátszó kör, a jóga, a kondicionáló torna és a zumba heti rendszerességgel kerül megszervezésre, de gyakoriak a tanfolyamok és egyéb közösségi programok is. Távolság az Egyetem épületeitől: 30-60 perc. A kollégiumban teljes körű szelektív hulladékgyűjtés működik.