ELTE ÁJK HÖK

Tájékoztatás a hallgatói jogviszony megszűnésének időpontjáról jogászképzés esetében

Kedves Hallgatók,

Az alábbi tájékoztatást kaptuk a Tanulmányi Hivatal részéről, amely a Kar honlapján is elérhető (http://www.ajk.elte.hu/zarovizsga):

Tájékoztatás
a hallgatói jogviszony megszűnésének időpontjáról jogászképzés esetében

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról kiadott 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet 56. § (2)-(3) bekezdése az alábbiak szerint határozza meg a hallgatói jogviszony megszűnésének dátumát.

Vhr. 56. § (2) Az utolsó félévben a szorgalmi időszak után – egymást követően – vizsgaidőszakot és záróvizsga-időszakot is kell biztosítani.
(3) Ha a hallgató a (2) bekezdés szerinti záróvizsga-időszak utolsó napjáig teljesíti a végbizonyítvány feltételeit, akkor a felsőoktatási intézmény a hallgató képzésének végdátumaként a (2) bekezdés szerinti félév záróvizsga-időszak utolsó napját állapítja meg. Ezen hallgatók esetében az adott felsőoktatási intézményben – a párhuzamos képzésben résztvevők kivételével – a képzés végdátumával az Nftv. 59. § (1) bekezdés d) pontja szerinti hallgatói jogviszony megszűnésének dátuma megegyezik.

A fenti jogszabály egyértelművé teszi azt, hogy amennyiben a jogászképzésen a hallgató nem tudja megkezdeni a záróvizsgáit az abszolutórium megszerzésének félévében (mert fennmaradó tanulmányi kötelezettsége van), a jogviszonya az abszolutórium beállításának a félévében a vizsgaidőszak utolsó napján megszűnik.

Üdvözlettel:
Deák Milán
Oktatási ügyekért felelős alelnök

A szerzőről Minden bejegyzés Szerző weboldala

ELTE ÁJK HÖK