ELTE ÁJK HÖK

Nyugat-Est 2013

Nyugat-Est 2013

A hagyományokhoz hűen, az ELTE Felvételi Előkészítő Bizottság idén is megrendezi Nyugat Est című előadását, amelyre ezúton sok szeretettel invitálunk meg Titeket.

Az előadás a Nyugat folyóirat nagyjait jeleníti meg színpadi előadás formájában. Bemutatjuk nektek eredeti szövegkörnyezetben és korhű előadásmóddal, hogy milyen is lehetett, amikor Ady és Léda, Kosztolányi és Karinthy vagy éppen Babits és Móricz folytatta borgőzös társalgásait szerelemről, politikáról, költészetről vagy magáról az életről.

Rajtuk kívül sok más nyugatos szellemét is felidézzük, az ópiumfüggő Csáth Gézától egészen a lapot kezdetekben szerkesztő Osvát Ernőig. Az irodalmi kávéházhangulatban megszólaltatjuk nagyjaink asszonyait is természetesen, így látjátok, hogy éltek szerelmeik, feleségeik.

Az előadást követően a B épület udvarán, a FEB iroda előtt, ingyenes büfével kedveskedünk vendégeinknek, ahol a kor szelleméhez hűen zsíros kenyeret, pogácsát és hosszúlépést szolgálunk fel.

Az Előadásról:
Időpont: 2013. november 11. 18:00 óra
Helyszín: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Aula Magna (Díszterem)
Facebook: https://www.facebook.com/events/354388801372403

**********

Szereplők:

Mesélők:
Hevesi Rebeka és Kiss Réka

Szereplők:
Ady Endre: Veres Dániel
Léda: Fazekas Brigitta
Csinszka: Mándoki Adrienn
Karinthy Frigyes: Darabos Ádám
Böhm Aranka: Tarnai Dóra
Kosztolányi Dezső: Koltay Zsolt
Kosztolányiné: Zeller Orsolya
Csáth Géza: Vinglman Máté
Móricz Zsigmond: Rideg Gergely
Holics Janka: Altziebler Dóra
Csibe: Gyuranecz Fanni
Osvát Ernő: Kempler Károly
Kaffka Margit: Mátyók Fanni
Babits Mihály: Sipos Ádám
Török Sophie: Horváth Luca
Székely Aladár: Czabán Samu

**********

Sok szeretettel várunk Titeket, barátaitokat, szerelmeiteket, családotokat és mindenkit, akit érdekel az irodalom.

Az ELTE ÁJK FEB tagjai

A szerzőről Minden bejegyzés Szerző weboldala

ELTE ÁJK HÖK

Vélemény, hozzászólás?